Mentorprogram célja, hogy szemléletformáló emberek bevonásával megismertessük a térség lakosait a projekttel. A mentorokat felkészítjük a várható fejlesztésekre, a lakosságot érintő változásokra, hogy ők is aktívan részt vehessenek a tájékoztató munkában.
A programot elvégző mentorok a meggyőzéshez pozitív kommunikációs eszközöket sajátítanak el, megismerik a programot, később pedig egy-egy Zöldzemplén rendezvényen is részt vehetnek, segítenek az információ terjesztésével aktivizálni közvetlen környezetüket.
A képzés ingyenes, a résztvevő mentorok oklevelet kapnak elvégzéséről.
A program keretében arra kérjük a mentorokat, hogy adják tovább a tudást, osszák meg minél több emberrel ezáltal változást generálva saját településükön.
Mentorképzés 2015. március 29-31, Sárospatak
A mentorképzés először egy egynapos elméleti oktatással kezdődött. A trénerek különböző hangulatoldó játékokkal igyekeztek élményszerűvé tenni a tréninget a résztvevők körében. Levetítettünk nekik egy fiktív rajzfilmet, arról hogyan fog az életünk kinézni, ha továbbra is ennyi szemetet termelünk.
A mentorrá válás fontos eleme a témában való felkészültség, de talán ennél is sokkal fontosabb, az hogyan tudják átadni az információt a hallgató közönségnek. A mentorokat megismertettük a DISC rendszerrel, mely segíti a különböző emberek, különböző típusaihoz megtalálni a hozzá vezető utat.
A gyakorlati részben kérdezéstechnikával, szituációs gyakorlatokkal készítettük fel a leendő mentorokat az ellenvetések kezelésére Kálloy-Molnár Péter segítségével.
A visszajelzések alapján egy nagyon tartalmas, nemcsak a mentorképzésben, hanem a mindennapi életükben is jól használható eszköztárat kaptak a résztvevők.