Sajtóanyagaink

Ismert emberek környezettudatos mozdulatai a mindennapokban – avagy hogyan tűnik el a szemét? – 1. rész

Interjú Szabó Dáviddal:

szabo_david

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás uniós források segítségévelfejleszti térsége hulladékgazdálkodási rendszerét, ezzel biztosítva a modern kor elvárásainak is minden tekintetben megfelelő szolgáltatás megújítását. A Projekt keretében fejlesztésre kerül a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kerül
kialakításra, a meglévők közül 45 hulladékgyűjtő sziget megújul, és 65 új sziget is létesül.

Interjúsorozatunk első részében Szabó Dávidot, az Operett Színház színészét, énekesét, (aki sikerrel szerepelt az X faktor 3. évadában is), kérdeztük szelektív hulladékgyűjtési szokásairól.

Mit gondolsz mitől lesz valaki zöld?

“Azt gondolom, ha valaki odafigyel a környezetére, és tesz is érte az nagyon fontos, de legalább olyan fontos ezt életstílussá alakítani.”

Mit teszel, hogy kisebb ökológiai lábnyomot hagyj?

“Igen, ez manapság egy nagyon divatos szó, hogy ökológia lábnyom… Az ökológia lábnyom alatt tulajdonképpen azt értjük, hogy a modern ember élete során mekkora földterületet igényel ahhoz, hogy szükségleteit kielégítse, és a szemetét is elbírja a földünk.

Személy szerint fontosnak tartom, hogy a szemét oda kerüljön, ahol a helye, ami nekem azt jelenti, hogy a szemetemet elviszem a legközelebbi szelektív gyűjtő szigetre. Nem mondom, hogy nem igényel némi szervezést, de a palackokat, az újságokat összegyűjtöm és elviszem egy gyűjtő pontra. Persze egyre inkább figyelek arra is, hogy bevásárláskor ne vegyek felesleges csomagoló anyagot, pl nem az előre csomagolt gyümölcsöt veszem meg, ami sokszor drágább is, hanem annyit vásárolok, amennyire szükségem van. Összességében igyekszem minél kevesebb szemetet termelni. Ezzel kevesebb lesz az a mennyiség, amit újra kell hasznosítani. Emellett pedig persze, nem megy otthon folyton az összes villany, és ha lehet a közlekedésben is valami egyszerűbbet választok, mint az autó: tömegközlekedés, vagy bicikli.

Évek óta nézek természet filmeket. Egyrészt kikapcsol, másrészt rajongok az állatvilágért és csodálatba ejt bolygónk természetének felépítése és sokoldalúsága. Emlékszem, amikor gyerek voltam ezek a filmek inkább csak bemutatták az állat és növényvilágot, most azonban már inkább a környezet védelméről és az ember által okozott hatásokról és annak következményeiről beszélnek.

Nagyon elkeserít, amit a bolygóval teszünk és bár sokak szerint a folyamat visszafordíthatatlan, én mégis hiszek abban, hogyha mindenki csak egy kicsit odafigyel, lassítható vagy megelőzhető a tengerek elsavasodása, a pólusok felmelegedése vagy az erdőirtás, stb.

Mi a nagyvárosokban úgy tudunk ezen segíteni, ha például újrahasznosítunk, nem szemetelünk és szelektív gyűjtjük, a hulladékot vagy nem égetjük feleslegesen a villanyt vagy hagyjuk nyitva a csapot.

100 évvel ezelőtt mindössze másfél milliárd ember élt a Földön. Ez a szám ma közel 7milliárdra tehető. Gondoljunk bele, ez mennyivel több vegyi hulladékkal és szeméttel jár. Mindenkinek fontos KELL, legyen ez az ügy, mert ha nem, az unokáinknak nem lesz hova megszületni.”

Az Abaúj- Zempléni térségben aktív kampánnyal kívánjuk felhívni a figyelmet a környezetvédelem és ezen belül a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. Dáviddal mentorprogramunk keretében személyesen is találkozhat majd interaktív workshopunkon.

Ismert emberek környezettudatos mozdulatai a mindennapokban – avagy hogyan tűnik el a szemét? – 2. rész

Interjú Kováts Verával:

kovats_vera

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás uniós források segítségével fejleszti térsége hulladékgazdálkodási rendszerét, ezzel biztosítva a modern kor elvárásainak is minden tekintetben megfelelő szolgáltatás megújítását. A Projekt keretében fejlesztésre kerül a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kerül kialakításra, a meglévők közül 45 hulladékgyűjtő sziget megújul, és 65 új sziget is létesül.

Interjúsorozatunk második részében Kováts Verát, (énekesnő, az X-faktor második évadjának közönség kedvence), kérdeztük szelektív hulladékgyűjtési szokásairól.

Számodra mi a legfontosabb, mi az, amit nap, mint nap megteszel azért, hogy kevesebb szemetet termelj?

Mindenek előtt odafigyelek arra, hogy mit vásárolok, és hogy ne vegyek feleslegesen semmit, legfőképp csomagoló anyagot. Ha mindenképpen szükséges venni, akkor azt külön gyűjtöm az egyéb nem újrahasznosítható hulladékoktól. Szeretek bevásárló listát írni, mert így sokkal kevesebb olyan dolgot vásárolok, amire valójában nincs is szükségem, és pár nap, hét, vagy hónap múlva úgyis a kukába kerülne. Az átgondolt vásárlással pedig sokkal kevesebb szemetet termelek.

Nekem nagy szívügyem a környezetem megóvása. Amit minden nap megteszek az a műanyag palackjaim elhelyezése. Illetve ha megtehetem, inkább újratöltöm a palackot, minthogy újat vegyek helyette. Bár azt is tudom, hogy ezekből a palackokból egy idő után káros anyagok oldódnak ki. Én nem dohányzom, de amikor azt látom, hogy a kocsikból kidobálják a cigicsikket, az mélységesen fel tud háborítani.

Mit tapasztalsz a környezetedben, fontosnak tartják az emberek a szelektív hulladékgyűjtést?

Úgy látom, sokaknak még mindig nem fontos, mégis egyre többen vannak, akik az újrahasznosítás mellett döntenek és ezért szelektíven gyűjtik a szemetet. Valójában szerintem csak döntés kérdése, hogy odafigyeljünk egy ilyen apró mozdulatra a környezetünkért. A legjobb hulladék az, ami nem is létezik, de ha már van, akkor érdemes rá odafigyelni, és minél többet újrahasznosítani.

Amikor a kocsiból kidobott cigi csikket nézegetem mérgesen, sokszor azon gondolkozom, hogyha már magát tönkreteszi, a környezetére lehetne figyelemmel. Azt érzem, hogy a sok rohanás miatt az emberek nem hogy a szelektív hulladékgyűjtést, de még az evést és a társas kapcsolatokat is elhanyagolják.

Ismert emberek környezettudatos mozdulatai a mindennapokban – avagy mit tehetünk mi a Zemplénért és a környezetért?

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás uniós források segítségével fejleszti térsége hulladékgazdálkodási rendszerét, ezzel biztosítva a modern kor elvárásainak is minden tekintetben megfelelő szolgáltatás megújítását.

A Projekt keretében fejlesztésre kerül a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kerül kialakításra, a meglévők közül 45 hulladékgyűjtő sziget megújul, és 65 új sziget is létesül. Interjúsorozatunk következő részében Bebét, (énekes), kérdeztük szerinte mit tehet egy ember a környezetért.

bebe

Mit gondolsz fontos az embereknek a környezetvédelem?
Őszintén azt gondolom, hogy alapvetően fontos egészen addig, amíg nem kell érte nagy dolgokat megtenni. A probléma ott kezdődik, amikor felmerül például a szelektív hulladékgyűjtés kérdése, és
az embernek a bevált szokásain kell változtatnia. Ezt mindig nehezen tesszük meg, mert kényelmesek vagyunk, és hajlamosak vagyunk, inkább érveket felsorakoztatni miért ne tegyük meg. De ha tiszta fejjel végig gondoljuk, ez azért nem olyan nagydolog. Csak egy kis odafigyelést igényel, hogy ami újrahasznosítható, mint a pet palackok, a papír, az üveg és a csomagolási műanyag azt egy külön edénybe gyűjtöm. Ez egy kis lépés, de ha mindenki csak ennyit megtenne, már sokkal előrébb lennénk.

Ezek szerint te már szelektíven gyűjtesz.
Igen szelektíven gyűjtök, emellett igyekszem odafigyelni a vásárlásaimra, hogy ne vegyek felesleges dolgokat. Nem csinálok nagy bevásárlásokat, inkább többször megyek a boltba és csak azt veszem meg, amire ténylegesen szükségem van. Rájöttem, azáltal hogy nem veszek felesleges dolgokat, kevesebb szemetet termelek, és ezen felül költségkímélő is.

A komposztálás ismeretlen fogalom számodra?
Nem egyáltalán nem ismeretlen, de a folyamatával és hogy miért jó csak mostanában ismerkedtem meg. Elsőre bonyolultnak tűnhet, de ez is pofon egyszerű, és nagyon hasznos, nem, csak azért mert ezzel is csökken a szemét mennyisége hanem mert a tápanyagban gazdag komposzttól termékenyebb lesz a föld. Ezáltal pedig szebb és egészségesebb zöldségeket tudunk termelni magunknak.

Ismert emberek környezettudatos mozdulatai a mindennapokban. Avagy mit tehetünk mi a Zemplénért és a környezetért?

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás uniós források segítségével fejleszti térsége hulladékgazdálkodási rendszerét, ezzel biztosítva a modern kor elvárásainak is minden tekintetben megfelelő szolgáltatás megújítását. A Projekt keretében fejlesztésre kerül a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kerül kialakításra, a meglévők közül 45 hulladékgyűjtő sziget megújul, és 65 új sziget is létesül.

Interjúsorozatunk következő részében Éltető Daniellát, (profi WKU Thai Boksz világbajnok),kérdeztük szerinte miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés.

Daniella

Hogy látod, a veled egykorú fiatalok mennyire környezettudatosak?

Én úgy gondolom, a velem egykorú fiatalok egyre jobban odafigyelnek a környezetükre. Ez szerintem a sok felvilágosító órának is köszönhető. A korábbi tokaji iskolámban sokat hallottunk arról, milyen fontos, hogy mindenki odafigyeljen arra, hogy hová kerül, a nála felhalmozódott hulladék.

Gondolom az iskola és a profi sport összeegyeztetése nem egyszerű feladat. E mellett van időd még odafigyelni arra, hogy például hogyan gyűjtöd a papír, fém és műanyag hulladékot?

Természetesen igen. Erre mindig szánok időt. Igaz a külön válogatott hulladékot nem én, hanem szüleim viszik el a szelektív gyűjtőszigetekhez. De az egyetemen például nagyon odafigyelek arra, hogy az erre kijelölt kukákba tegyem a szemetet.

Szerinted lesz eredménye annak, hogy ma már egyre több helyen hangsúlyozzák a tudatos vásárlás fontosságát, és a környezettudatosabb, energia hatékony viselkedést?

Nem egyszerű feladat, de én úgy látom, ha nem beszélünk róla többet és még többet, soha nem fogják megérteni az emberek, hogy rajtuk is múlik környezetünk tisztasága, földünk jövője.

Ahogyan a küzdősportokban is, ebben is kitartónak kell lenni. Ha többen lesznek azok, akik szelektíven gyűjtik a szemetet, komposztálnak, és nem vásárolnak fölöslegesen, akkor a kárt okozó kisebbség is beáll a sorba.

Gondolom számodra is fontos, hogy ez a vidék megőrizze szépségét. Szerinted hogyan lehet zöldebb zemplén?

Szerintem ez nem csak az itt élőktől függ, mivel szerencsére egyre több a turista ezen a vidéken, velük is el kell fogadtatni azt, hogy ezekre a szép tájakra vigyázni kell. Persze ehhez meg kell teremteni a lehetőségeket, hogy legyen elég szeméttároló a turisták által gyakran látogatott helyeken, szép és rendezett legyen az idegenforgalmi látványosságok környezete, és a helybeliek ne szégyelljenek rászólni az idegenekre, ha nem tartják be a szabályokat.

VELED ZÖLDEBB LESZ ZEMPLÉN!

Ismert emberek környezettudatos mozdulatai a mindennapokban

Avagy hogyan tűnik el a szemét?

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás uniós források segítségével fejleszti térsége hulladékgazdálkodási rendszerét, ezzel biztosítva a modern kor elvárásainak is minden tekintetben megfelelő szolgáltatás megújítását. A Projekt keretében fejlesztésre kerül a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kerül kialakításra, a meglévők közül 45 hulladékgyűjtő sziget megújul, és 65 új sziget is létesül.

Interjúsorozatunk következő részében Kováts Verát, (énekesnő, az X-faktor második évadjának közönség kedvence), kérdeztük.

kovats_vera_02

Ha vásárolsz, szem előtt tartod, hogy olyan dolgokkal vedd körül magad, amelyek környezetbarát anyagokból készülnek?

Igen, természetesen. Alapvetően azt vallom „az vagy amit megeszel”, így próbálok változatosan és egészségen étkezni. Kerülöm az adalékanyagokkal dúsított élelmiszereket, és kozmetikai termékeket. Egyre nagyobb számban jelennek meg olyan termékek, amelyek újrahasznosítható agyagból készülnek. Nálam ezek a termékek prioritást élveznek. Úgy gondolom, ha ezzel is hozzájárulok a környezetem megóvásához, akkor kötelességem azt megtenni.

Ismered a komposztálás fogalmát?

Igen, magát a folyamatot, persze csak elméletben. Személyesen nem volt még lehetőségem kipróbálni hogyan történik, de mindenképpen szeretnék többet

Megtudni róla, hiszen ez a leghatékonyabb módja, hogy már otthon elkezdjük szelektálni a háztartásban felhalmozódott hulladékot, valamint hogy egészségesebb, tápanyagban gazdag növényeket termeszthessünk a saját udvarunkon. Emellett sok energiát és pénzt is megspórolhatunk, ha magunk állítjuk elő ételeinket természetes anyagokból adalék anyag mentesen ezzel a technikával.

Mit gondolsz, hogyan alakul a jövőben a környezet tudatosságra való nevelés nálunk?

Én azt látom, hogy napról napra több ember érintett a témában. Egyre több projekt kapcsolódik, a környezetvédelmez, illetve egyre több csatornán keresztül szólítják meg az embereket. Remélem, hogy a jövőben még több helyen találkozhatunk majd olyan rendezvényekkel, ahol korosztálytól függetlenül többet tudhatunk meg a tudatos vásárlás fontosságáról, a környezetbarát termékéről, valamint arról, hogy mi magunk mit tehetünk nap, mint nap a környezetünk megóvásért. A legfontosabb, hogy otthon szelektáljunk. Oda kell figyelnünk arra, hogy az elektronikus tárgyakból származó hulladékot, a papírt és a sütéshez használt olajat a megfelelő helyre jutassuk el. Sajnos még ma is kevesen vagyunk, akik nem a lefolyóba vagy a hulladéktárolóba öntik a használt ételek után felhalmozott olajat.

Ismert emberek környezettudatos mozdulatai a mindennapokban

Avagy hogyan tűnik el a szemét?

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás uniós források segítségével fejleszti hulladékgazdálkodási rendszerét. Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kerül bevezetésre, sok hulladékgyűjtő sziget megújul, és 65 új sziget létesül. Interjúsorozatunk következő részében Hercsik Istvánt, a ZHK Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, kérdeztük.

hercsik_istván

Melyek a legfontosabb tényezők, a környezettudatos életmód elterjedésében?

A legfontosabb a lakosság figyelmének felkeltése és szemléletformálása. Az emberek valami miatt megszokták, hogy otthonaikban kiválogatás nélkül, egy helyen tárolják a hulladékot. Fontosnak tartom, hogy elsősorban ezt a látásmódot pórbáljuk kicsit formálni, és mindenkit közvetlenül bevonni a környezetvédelembe. Ehhez a legkézenfekvőbb módszer a házi szelektív gyűjtés, és a komposztálás, amelyet a helyi önkormányzati partnereink közreműködésével el is kezdtünk megvalósítani a zempléni és Abaúji településeken. A másik fontos tényező a csapatmunka. Ha a környezetvédelemről van szó, mindenkinek össze kell fognia. Minél több ember dönt a környezettudatos életmód mellett, annál sikeresebbek leszünk a jövőben.

Mi a tapasztalat sokan gyűjtik szelektíven a szemetet a Zemplénben?

Úgy látjuk, hogy egyre többen. Ha pedig kiosztásra kerülnek a sárga kukák és teljes üzemmel elindul majd a házhoz menő gyűjtés, még többen fognak. A térségben, sok iskolában és óvodában nagy figyelmet szentelnek a környezettudatos nevelésnek, így a gyerekek körében már egyáltalán nem ismeretlen fogalom a szelektív gyűjtés. Ez a generáció már úgy nő fel, hogy az lesz a természetes, megnézik mit és hova dobnak ki. Minden téren egyre tudatosabbak az emberek, így a környezetvédelem is egyre fontosabb szerepet kap a mindennapi életükben. Korábban, amikor az első szelektív szigetek kikerültek a térségben, sokan pesszimisták voltak, fog-e működni, de a tapasztalat az, hogy a lakosság elkezdett odafigyelni, és azóta is lelkesen használják a szigeteket.

Ha már a szelektív szigetekről beszélünk, oszlasson el egy még ma is élő tévhitet miszerint a külön gyűjtött szemetet a kukásautóban összekeverik.

Hihetetlen hogy még ma is vannak, akik ezt komolyan így gondolják. Amikor azt látják, hogy egy autóba ürítik a szelektív sziget összes edényét, akkor többrekeszes autóba ürítenek. Ha egy kicsit tovább nézik a folyamatot megfigyelhető, hogy az ürítő jármű nem pont ugyanoda emeli a különböző edényeket. Ez azért van, mert ugyan kívülről nem látszik, de a jármű belülről olyan rekeszekre van osztva, melyekben elkülönítetten tudják szállítani a válogatottan gyűjtött szemetet. A fejlesztéseknek köszönhetően egyre kevesebbet lehet majd ilyet látni, mert az új tömörítős járművek csak egyféle hulladékot kezelnek, így a látszatát sem keltjük annak, hogy „egybeöntenénk” a szétválogatott szemetet.

Hogyan mutat példát? Szelektálja a hulladékot?

Igen, fontosnak tartom, hogy ne csak beszéljünk a szelektív gyűjtésről, hanem szűkebb-tágabb környezetemben is jó példát mutassak. Erre családi és munkahelyi környezetben egyaránt odafigyelek, az irodámban saját szelektív kukám is van a petpalackoknak. Nem olyan nehéz dolog ez, csak kényelmesek vagyunk és egyszerűbb egy helyre dobálni mindent. Mostanában hallottam, hogy egy felnőtt ember 21 nap alatt képes új szokást bevezetni az életébe, tehát kevesebb, mint egy hónapig kell figyelni, hogy amit lehet, szelektíven gyűjtsünk, utána már szokássá válik.

Hogyan látja a jövőt, milyen irányba fejlődik a hulladékfeldolgozás?

A hulladékgazdálkodás hatalmas változásokon ment keresztül az utóbbi időkben és reményeim szerint ez tovább folytatódik. A legfontosabb hogy a ténylegesen lerakott szemét mennyiségét a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük. A mai fogyasztói társadalmat figyelembe véve, nem tudjuk kikerülni a szemét keletkezését. Sok kidobásra ítélt dolgot azonban saját magunk is újra hasznosíthatunk, vagy legalább külön gyűjthetünk, hogy a hulladékgazdálkodó anyagában hasznosíthassa, amit lehet. A cél, az lenne, hogy a lehető legnagyobb visszahasznosítási arányt érjük el, és a jövő generációinak ne kelljen a szemét kérdésével foglalkoznia.

Az Abaúj-zempléni térségben aktív kampány zajlik a környezetvédelem és ezen belül a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról! Az aktuális programokról további információt a honlapunkon (www.zoldzemplen.hu), és facebook (www.facebook.com/zoldzemplen) oldalunkon talál!

Ismert emberek környezettudatos mozdulatai a mindennapokban – avagy hogyan tűnik el a szemét?

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás uniós források segítségével fejleszti hulladékgazdálkodási rendszerét. Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kerül bevezetésre, sok hulladékgyűjtő sziget megújul, és 65 új sziget létesül.

Interjúsorozatunk következő részében Májer Józsefet, az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás. elnökét, Bodrogkeresztúr polgármesterét kérdeztük.

majer_joszef

Hogyan látja Bodrogkeresztúrban mennyire jellemző, hogy az emberek odafigyelnek a szelektív hulladékgyűjtésre?

A szelektív hulladékgyűjtés az egyik lehetősége annak, hogy csökkentsük a hulladék felhalmozódását. Egyre több fórumon, rendezvényen hívják fel az emberek figyelmét, hogy a szelektív hulladékgyűjtés fontos szerepet játszik a hulladékgazdálkodásban. Olyan településen, mint a miénk sokkal könnyebb dolga van egy polgármesternek.
Kisebb közösségekben az emberek sokkal jobban hatnak egymásra, sokkal több szokást vesznek át egymástól, így sokkal könnyebben elterjednek a fontos nézetek is. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan települést képviselhetek, ahol az emberek figyelnek arra, hogy tegyenek valamit a település szépségéért, fennmaradásáért a környezetük megóvásáért.

Mint a Társulás elnöke, mit gondol a fiatalok körében mennyire jellemző, hogy odafigyelnek a környezetükre?
Alapvetően látszódnak a generációs különbségek. Az idősebbek véleményem szerint jobban odafigyelnek, hogy a település megtartsa régi önmagát, jobban ragaszkodnak a megszokott „tiszta udvar rendes ház” alapelvekhez. A fiatalokkal már nehezebb, azonban rajtuk a felelősség. Őket kell meggyőznünk arról, hogy fontos, hogy a mindennapokban odafigyeljenek a környezetükre. Minden nap tegyenek valamit a jövőjükért. Ezért elkötelezetten próbálok tenni azért, hogy a településünkön mindenki megismerje és megtudja, hogy a szelektív hulladékgyűjtés a 21. század nagy lépése.

Magánemberként mi a véleménye a környezet tudatos életről? A házi komposztálást kipróbálta már?
Magánemberként, a társulás elnökeként és polgármesterként is egy dolgot tartok szem előtt. A jövőt. Ahhoz, hogy jobb jövőt biztosítsunk a következő generációnak a jelenben kell megfelelően cselekednünk. Ma már számos módja van annak, hogy otthon, saját mikrokörnyezetünkben is hasznos dolgokat tegyünk. Ilyen számomra a komposztálás is. Hatalmas dolognak tartom, hogy otthon is rengeteg dolgot tehetünk azért, hogy egészségesebben, tudatosabban éljük mindennapjainkat. Ahhoz, hogy a kertünkből származó zöld hulladékot újrahasznosítsuk semmi másra nincs szükség csak egy kis elszántságra és egy komposztáló edényzetre, utóbbit a „Veled zöldebb lesz Zemplén” elnevezésű projekt keretében a zempléni lakosság ingyen igényelhetett, így megnyílt a lehetőség több ezer háztartás előtt, hogy saját kertjében indítsa újra a természet körforgását.
Emellett odafigyelek, hogy tudatosan válasszam, ki mit vásárolok meg. Kevesen tudják, de statisztikák szerint átlagosan az élelmiszerek 17%-a landol a kukában. Ez óriási szám, azonban némi odafigyeléssel csökkenthetnénk ezt az arányt a hulladékgazdálkodó anyagában hasznosíthassa, amit lehet. A cél, az lenne, hogy a lehető legnagyobb visszahasznosítási arányt érjük el, és a jövő generációinak ne kelljen a szemét kérdésével foglalkoznia.

Ismert emberek környezettudatos mozdulatai a mindennapokban

Avagy mit tehetünk mi a Zemplénért és a környezetért?

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás uniós források segítségével fejleszti hulladékgazdálkodási rendszerét. Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kerül bevezetésre, sok hulladékgyűjtő sziget megújul, és 65 új sziget létesül.

Interjúsorozatunk következő részében Bebét, (énekes), kérdeztük szerinte mit tehet egy ember a környezetért.

bebe

Alapvetően mennyire követed nyomon a vásárlásaid során az anyagok összetételét? Fontos számodra, hogy természetes alapanyagú termékeket vásárolj?

– Próbálok odafigyelni, hogy olyan ételeket, kozmetikai szereket vásároljak, amelyek természetes alapanyagok felhasználásából készültek. Ma már a termékek végtelen listájából válogathatunk, legyen szó bármiről. Emellett kereshetünk olyan üzleteket, piacokat, ahol kifejezetten otthon, saját kertben megtermelt kémiai anyagoktól mentes termékeket találunk. Persze a rohanó világunkban erre nem minden nap van lehetőség, nekem sem mindig sikerül, de ha tehetem, ilyen üzletben vásárolok, vagy legalább ellenőrzöm a csomagoláson feltüntetett összetételeket. Néhány másodperc alatt át lehet futni ezeket, és kiszűrhetjük, mi kerüljön bele a kosarunkba, hiszen némi odafigyeléssel sokban hozzájárulhatunk a nem kívánatos anyagok beviteléhez. Manapság rengeteg káros anyagnak vagyunk kitéve a nap minden percében, így ha lehetőség van rá, próbáljunk meg odafigyelni az egészségünkre.

– Tehát a vásárlásaid során odafigyelsz, az energiafogyasztást is tudatosan kontrollálod az otthonodban?

– Természetesen. Nem csak a pénztárcánkat kímélhetjük meg, ha odafigyelünk az energiafogyasztásunkra, hanem a környezetünket is. Mielőtt elindulnék otthonról ellenőrzöm az elektronikai eszközeimet, hogy kikapcsoltam –e, valamint, hogy kihúztam- e a konnektorból. Persze nálam is előfordul, hogy a reggeli rohanás közben elfelejtem, de igyekszem észben tartani.

– Mit gondolsz hogyan alakul majd a jövőben az emberek hozzáállása a környezet tudatos élethez? Változhat ez az évek múlásával, és vajon milyen irányba?

– Csak remélni tudom, hogy ahol most tartunk az csak a kezdet. Ha azt kérdezed, mit szeretnék látni, ha a jövőre gondolok, csak azt mondhatom, bízom benne, hogy néhány év múlva a mai technológiák már a mindennapi életünk részét fogják képezni. Nem lesz kérdés, hogy a műanyag flakon külön tárolóedénybe kerüljön, valamint, hogy a használt olajat újra hasznosíthatjuk. Szeretném hinni, hogy ezek az apró lépések elvezetnek minket, ahhoz, hogy jobb jövőt biztosítsunk a minket követő generációknak. Persze ehhez az szükséges, hogy mindenki kicsit tegyen a környezetéért, hiszen ha ezt most nem alapozzuk meg nem lesz mit megmentenünk.

FacebookMegosztás